Címlap » Sajtó » Megfejelve - Butikhotel a Szabadság téren
Sajtóközlemények

Megfejelve - Butikhotel a Szabadság téren

Megjelent az Octogon 2011/1 számában

...Az 1800-as évek első évtizedeiben, a klasszicizmus időszaka évszázados hagyományt teremtett a városfejlődésben: a tömbös épületbeépítések a logikus szigorúságú utcarendszerrel és azt felkönnyítő nemes arányú terekkel ma is jól működő organizmust jelentenek. A monarchikus világvárossá fejlődés hozta meg az épületek magasságbeli bővülését és a historikus stílusban történő arc-felvarrást: az egykori földszintes-egyemeletes házakat tovább építették két-három szinttel, a kor divatja szerint eklektikusan válogatva a történeti stílusokból új homlokzatruhát kaptak az épületek. Mindez természetes folyamata volt a „város-használatnak”... ez az a város, amit szeretünk, és ilyen annak természetes élete.

A ház külső képét dominánsan meghatározza a historikus stílusban „helyreállított” négy szint, mely felett (szándékosan) más homlokzatmélységgel és rizalit-tagoltsággal jött létre két új szint. A monokróm színtónusban tartott történeti homlokzat és az egységesen rézzel borított felső szintek nem beszélnek el egymás mellett – a fent említett folytonosság elvén a kortárs beavatkozás jogosnak érzi magát új pozíciójában, de tudja is, hogy létének alapvetését a jó léptékű előzmény adja. Kölcsönös bizalom ez, ami a belső formálásra is kihat. A tetten érhető építészeti döntések szépen kimértek: a külsőn domináns vakolat és réz kettőssége a belső közösségi terekben a fehér fal és (mesterséges valamint természetes) fény kettőségére vált. Dinamikus színek koncentrált helyeken, fekete-szürke alaptónus a hidegburkolatoknál, szoborszerű fehér kerámiák a fürdőkben. A megfejelés logikusan szétválasztott, és a belsőn sem keressük és várjuk már a történelmi magyarázkodást...

Miért pont réz? Mert egyszerre modern és hagyományos, progresszív, megosztó és egységes, magától értetődő. Mert végleges, örökké való és bármikor újra felhasználható. Mert struktúrált, részletgazdag de tárgyszerű, monolitikus, mert professzionális és mégis fricskát mutat, szemtelen.

Mert olyan, mint maga a ház, történetével és jövőjével együtt.

PDF icon Download PDF (1.34 MB)
Share: 
Internal links: 
Modernizált klasszicizmus Budapesten

A weboldal további használatával Ön egyetért a cookie-k használatával. További információért kattintson ide.

Elfogadom