Címlap » Referenciak » Dumont Ház, Genf, Svájc
Referenciák

Dumont Ház, Genf, Svájc

A Genf óvárosának szívében található Dumont Ház egy modern réz épület, ami két régi épület közös hátsó kertjében épült fel. A Meyer Architect által tervezett ház, melyben vendégszobák kaptak helyet, egy kis életet és modernitást hozott az udvarra, ami már évek óta kihasználatlanul állt. 

A projekt valójában 12 évvel ezelőtt indult, amikor egy szálloda ügynökség örökölt két régi épületet nem messze a nyüzsgő Bourg-de-Four tértől, és úgy döntöttek, hogy valódi építészeti egységgé alakítják át. Megkezdték a felújítási munkákat és a Meyer Architect-et bízták meg, hogy újra élettel töltsék meg a két épület közös udvarát. Az alapkoncepció szerint egy három lakásból álló kis egységet hoznak létre, nagyon modern megjelenéssel, vörösréz burkolattal.

Az udvart először kibővítették, hogy felépülhessen a három lakásnak helyt adó épület, melyet szezonális bérbeadásra szántak. Az épületet két szomszédos, kerti teraszkapcsolatos apartmanra, és egy, az épület teljes hosszán végigfutó penthouse lakásra osztották fel. A hely szűke miatt, az építész inkább az anyaghasználatra fektette a hangsúlyt - előnyben részesítve a természetes rezet - erre felfűzve a projekt koncepcióját. A réz tető ráhajlik az egész épületre, így fény hoz az udvarra, ami eddig hiányzott onnan.

A penthouse szinten egy réz szalagokból álló árnyékoló biztosítja a magánélet nyugalmát. A réz alakíthatóságának köszönhetően a lemezeket átlósan meghajtották és a rolókhoz hasonlóan mozgathatóvá tették. Ezek teljes hosszában befátyolozzák a homlokzatot, a fény és az átlátszóság játékát teremtve meg. A lakók élvezhetik a magánszférát, mégsem vesztenek a fényből.

Share: 

Épület

Tulajdonos: 
La cour maison – Maison Dumont
Átadás éve: 
2016
Ország: 
Svájc
Város: 
Genève
Utca, házszám: 
12 rue Etienne Dumont
Térkép: 

Kategóriák

Alkalmazások: 
Homlokzatok
Tető
Épület rendeltetése: 
Lakóépületek
Szállások, hotelek
Rézfelület/ötvözet: 
Klasszikus
Új/felújítás: 
Felújítás

Építész

Név, iroda: 
Meyer Architecte
Cím, leírás: 
19 Rue de Veyrier, 1227 Genève, Suisse. Meyer Architecte est un cabinet d’architecte genevois créé en 2003. Sa devise est "Eviter l'insignifiant est la voie pour révéler l'essentiel".

További információ

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, amennyiben többet szeretne megtudni a projektről.

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Pintér Róbert

A weboldal további használatával Ön egyetért a cookie-k használatával. További információért kattintson ide.

Elfogadom