Referenciák

The Hive (Kaptár), Worcester, Nagy-Britannia

A Worcesterben nemrég megnyílt Könyvtár és Történeti Központ (The Hive) mindenképpen feltűnő jelenség. A város folyóparti területének fontos része, a tanulást szolgáló jelzőfényként jól látható a déli és nyugati magaslatokról is. Egyedülálló külső formájának tagolása a környezettel rezonál: a tetővonal a nyugati a Malvern hegyek profilját idézi, és emlékeztet a Royal Worcester porcelángyár égetőkemencéire, melyek a katedrálissal együtt egykor meghatározták a város látképét.  Az ikonikus "kémények” természetes fényt és szellőzést biztosítva az épület belsejének ugyanannyira alapelemei, mint külső megjelenésének.

Réz ház – Nagyszeben, Románia

Az egyik fontos szempont a projekt megvalósításakor a minimalista formavilág megteremtése volt. Ennek eléréséhez úgy döntöttünk, hogy ugyanazt az anyagot fogjuk használni a tetőn és homlokzaton is.  Jól látható, hogy a tető anyaga hogyan vonta maga után a függőleges burkolatot.  A teljes egészében rézzel borított forma így kristályosodott ki.  A réz használatának előnye, hogy olyan anyag, mely idővel változik, tovább szépül.

Építészetet az autóiparnak, Moszkva, Oroszország

A 20. század közepén emelt „láttunk már szebbet” szovjet épület átváltoztatása perforált rézlemezzel, az autógyártás hőskorát felidéző építészeti formavilág több volt, mint jó ötlet. Kezdésképp Pavel Khegay és Amir Idiatulin, az IND Architects munkatársai mutatják be tervezési koncepciójukat.


Clarion Post szálloda, Göteborg, Svédország

A svédországi Göteborg központi elhelyezkedésű Drottningtorget postahivatali épülete 20 év mellőzöttség után az 500 vendéget fogadó Clarion Post szállodában él tovább. A modern bővítés utal a nyüzsgő város nagyszabású ambícióira.  

Kulturális és Média Központ, Gournay en Bray, Franciaország

Észak-Franciaországban a normandiai kisváros, Gournay en Bray kulturális és médiaközpontjának különlegességét a helyi épített örökség mélyen gyökerező formavilágának megértésében és modern átértelmezésében találjuk meg, mely nagy, egybefüggő síkok és rézhálóval elfüggönyözött üvegfelületek által ölt testet. 

Holland Park School, London, Anglia

London egyik legismertebb állami iskoláját építették át szétszórtan elhelyezkedő oktatási létesítmények sorából egyetlen, korszerű épületté.  A díjnyertes terv innovatív, világos építészeti állásfoglalás, melyet meghatároz a napfény ellenőrzése és optimalizálása sárgaréz és bronz lamellás árnyékolókkal.

LCV. Törvényszéki irodák, Velence, Olaszország

A C+S építésziroda nemzetközi versenyt nyert terve. Az új épületet a bonyolult városszerkezetű velencei városrészhez illesztették a Piazzale Roma-val szemben, Velence autókkal is járható részén. Ugyanakkor ez az a létesítmény, amely lehetőséget nyújt a meglévő 19. századi gyárépület (régi dohánygyár) kortárs felhasználásra: valójában ez ad otthont az épületgépészeti rendszereknek.

A Lengyel Zsidóság Történeti Múzeuma, Varsó, Lengyelország

A Lengyel Zsidóság Történeti Múzeuma Varsó egyik legszebb új épülete. Lámpás, mely megvilágítja a közösségi tereket, torta és annak doboza egyben.

[BOX:09] Irodaépület Grazban, Ausztria

Kant: „A szépség a tárgy célszerűségének a formája.” Az építmények ne legyenek nagyobbak, se kisebbek, mint amire használóiknak éppen szükségük van. A szűkülő tereket leleményesen tervezik meg és egyre ésszerűbben használják.

A lizardi mentőhajóállomás, Egyesült Királyság

A Lizardnál az új RNLI mentőállomás olyan íves réz védőborítást kapott, ami megvédi az exrtrém partmenti időjárástól az Egyesült Királyság legdélebbi és egyben legkülönlegesebb pontján, a Gyík félszigeten. A RNLI jótékonysági egyesülete életeket ment a tengereken és 24 órás keresőszolgálatot biztosít az  Egyesült Királyság egész partszakaszán és még Írország partjainál is.

A HQE multiplex mozi, Var, Saint Raphaël, Franciaország

A 2010-ben elkészült Victor Hugo központ – egy 9,615 m2-es multiplex – a Saint Raphaël városközpontban áll. A projekt fő célja a vasúti körzet újjáélesztése volt, a tét pedig sokszorosan megtérült. A létesítményben 7, összesen 1350 főt befogadó moziterem, buszállomás és kétszintes parkológarázs található, a városi megújulás jegyében. 

Tour des Arts des Herbiers, Franciaország

A Vendéeben 2010-ben átadott Tour des Arts des Herbiers tömbjét a teljes felületen megjelenő rézburkolat emeli ki. A művészeti iskolához kapcsolódó bővítés koncerteknek, konferenciáknak és művészettörténeti alkotótáboroknak ad helyet és 2000 látogatót fogad évente. 

Dolomitenblick, Sexten/Sesto , Olaszország

Az épület a Dolomitok lejtőjére kapaszkodik fel a lakóövezet határán. A tömeg nagyrészt gyakorlatias, funkcionális igényekből vezethető le, 6 független lakóegység létrehozásából, melyeket a közös közlekedő magra fűztek fel: ez a „hasadék” kívülről is jól látható, világosan kijelöli a bejáratot és két félre osztja az épülettömeget. Rendeltetésén felül az épület meghatározó látványeleme, a belőle kiinduló tömör, vízszintes sávjok mindkét oldalon folytonosan futnak végig az épületen, megformálják a méretes teraszok korlátját, és küldetésük végére érve beleolvadnak a környező domborzatba. A szalagokból álló homlokzat minden szinten visszaugrik, hűen követve a meredek hegyoldal természetes vonalát.

Többszintes parkolóház, Nottingham, Egyesült Királyság

Az absztrakt mintázatban, függőlegesen elhelyezett eltérő felületű rézlemez táblák teszik mozgalmassá az egyébként funkciójából adódóan jellegtelen parkolóház hosszú, sík homlokzatait. Az így létrehozott dinamikus megjelenés jól illik a közlekedési csomópont természetéhez. 

Maidstone Museum East Wing, UK

2006 nyarán Maidstone városi tanácsa izgalmas és nagyszabású tervet indított el múzeumának megnyitására, szolgáltatásainak és létesítményeinek átalakítására. A „Keleti szárny" projekt a múzeum fejlesztésének második ütemét képezi, a nyugati szárny 2003-as felújítását követően. 

Deptford Lounge, London, Egyesült Királyság

„A Deptford Lounge a város megújításának koronaékszere. Elsőrendű létesítményekből álló nagyszerű köztér, melyet hamar szívébe zárt a közösség."

- Sir Steve Bullock, Lewisham polgármestere 

A szembeötlő és újító szellemű középület perforált, aranyszínű rézötvözetből készült lemezborítása szimbolikus és egyben funkcionális. A Pollard Thomas Edwards architects betekintést nyújt a szokatlan iskola-közösségi ház programjának megvalósításába és arculatának kialakításába.